Letartóztatott a Szolnoki Járásbíróság egy többszörösen büntetett előéletű férfit, mert molesztált egy 15 éves lányt a jászapáti strand egyik medencéjében. A férfi fogdosta a lányt, majd arra utasította, hogy elégítse ki őt a víz alatt orálisan.


Nagy Lajos, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy a többszörösen büntetett előéletű férfi tagadta a bűnösségét a gyanúsítotti kihallgatása során.

A 42 éves férfi június 15-én délután kiszemelt magának egy 15 éves lányt a jászapáti strand melegvizes medencéjében. Az ittas férfi azzal az ürüggyel szólította le, hogy megtanítja úszni, de a lány tiltakozott. A férfi azonban erővel magához húzta és többször a víz alá nyomta a lányt, majd benyúlt a fürdőruhája alá és szeméremsértő módon megfogdosta.

Ezt követően a férfi letolta a fürdőnadrágját és arra utasította a tinit, hogy a víz alatt orálisan elégítse ki. A kiskorú hiába próbált, nem tudott kibújni a nála lényegen erősebb férfi fogásából. Végül az egyik barátja szabadította ki a sikoltozó lányt a férfi karjai közül.

A férfi azonban még azt követően is nyomába szegődött a lánynak, amikor az felöltözött és távozni akart a strandról. A lányt védelmezni igyekvő fiatal férfit pedig pofon vágta és megfenyegette.

A Jászberényi Járási Ügyészség azért indítványozta a többszörösen büntetett férfi letartóztatását, mert fennáll a veszélye annak, hogy a szabadlábon hagyása esetén a kiszabható büntetéstől tartva elrejtőzne a hatóságok elől és ezzel kivonná magát a felelősségre vonás alól, s tartani kell attól is, hogy a tanúk megfélemlítésével megnehezítené a bizonyítást.

Az ügyben eljáró nyomozási bíró egyetértett az ügyészség indítványával, és letartóztatta a többszörösen büntetett előéletű erőszakoskodót, aki akár 12 évet is kaphat bizonyítottság esetén. A gyanúsított tudomásul vette a bíróság döntést, a védője még nem nyilatkozott, így a végzés nem végleges


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!