Az egyik lánynak végül leesett, hogy egy színésszel van dolguk, de nem tudta, pontosan kivel.


Már több mint 370 ezerszer nézték meg azt a videót a TikTokon, amelyben két lány véletlenül belefut egy ismert brit színészbe az utcán, és nem ismerik fel.

A youtuber Ruby Hexx egy barátnőjével állított meg egy fiatal férfit, akitől csak azt akarták megkérdezni a videó kedvéért, hogy mit választana: 100 dollárt vagy egy randit kettejükkel. A szimpatikus idegen hátrafordulva azt válaszolta:

Ezen mindkét lány jót nevetett. Utána a srác még hozzátette, hogy igazából a 100 dollárral sem járna jól, mert Angliában nem menne sokra vele, így inkább egyik lehetőséget sem választaná. A lányok nagy nevetések után végül már majdnem elköszöntek tőle, amikor az egyiküknek valami gyanús lett:

Ezután arra volt kíváncsi, hogy a színész játszott-e a Narnia Krónikái: Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény című filmben, amire a férfi udvariasan nemmel válaszolt.

Ezután a lányok elköszöntek tőle, és

A kommentelőknek egyébként rögtön leesett, hogy kiről van szó, és érdekes módon más-más filmeket említettek vele kapcsolatban.

@therubyhexx He was so sweet, i hope his gf sees [email protected] FOX ? ? #thomasbrodiesangster ♬ original sound - Ruby Hexx


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!