A Barátok közt egykori sztárja az év nagy részét Pécsett tölti. A 81 éves színésznő folyamatosan dolgozik.


18 éves unokahúgára, Katira hagyja mindenét Fodor Zsóka, írja a Blikk a Meglepetés Magazinban megjelent beszélgetés alapján. A 81 éves színésznő az év nagy részét Pécsett tölti, de időnként Budapesten is megfordul néhány napra.

„Mindkét városban bérelt lakásban élek. Ez számomra praktikus. Az autómat is eladtam, így nincs fenntartási költség. Az intercityvel olcsón felutazom, amikor a fővárosban játszom. A vonat számomra kényelmes. Amíg felérek Budapestre, hasznosan töltöm az időt, színes magazinokat olvasok, vagy szerepet tanulok” – mondta a Barátok közt Magdi anyusa, aki még ma is rengeteget dolgozik.

„Édesanyám százéves koráig élt. Én is megelégszem majd annyival! 173 cm magas vagyok és 80 kiló. Évek óta tartom a súlyomat. A vacsorát gyakran kihagyom, két étkezéssel elvagyok egész nap. Sokat sétálok, gyalogolok a városban. De ebéd után mindig lefekszem egy kis sziesztára, így tudok még este tíz órakor is színpadon lenni” – mesélte Fodor Zsóka, akinek alig vannak élő rokonai, mivel gyerekei nem születtek, bátyja pedig Venezuelába költözött, és ott is halt meg a koronavírus-járvány előtt.

„A néhai testvéremnek két fia van. A kisebbik fiú családja áttelepült Venezuelából Magyarországra, illetve csak a felesége a két lányukkal, Fodor Katival és Stefániával. ők az unokahúgaim, 18 és 16 évesek. Katikám szalagavatóján, a városmajori gimnáziumban jelen voltam, nagyon meghatódtam a fiatalok tánca alatt. Jó volt látni a szép ruhába öltözött párokat. Sajnos, csak ritkán találkozunk, hiszen én többnyire Pécsett vagyok, ők pedig a fővárosban. De azért a végrendeletemet megírtam, Katikám lesz az örökösöm. Saját ingatlanom ugyan nincs, de a megtakarított pénzemet és a személyes tárgyaimat ráhagyom. Ám remélem, az életem vége még odébb van. Figyelek magamra, rendszeresen járok szűrővizsgálatokra. Az orvos barátnőm azt mondta, a cukrom picit magas, de nem vészes, nem kell aggódnom. Hívő ember vagyok. Az idei évre is csak jó egészséget kértem Istentől, a többit én elintézem...” – árulta el a lapnak a színésznő.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!