Egyre erősebb a nemzetközi nyomás, hogy a háborút kirobbantó Oroszország elleni szankciókat bővítsék az uniós tagállamok, például szüntessék meg az orosz gáz-, illetve kőolajimportot. Orbán Viktor miniszterelnök ezt hevesen ellenzi, legutóbb, a Magyar Rádióban már azt mondta, Ukrajna lehetetlent kér, az orosz energiaimport nélkül leállna a magyar gazdaság.
Uniós szinten a gáznál könnyebben kiválthatónak gondolják a kőolajat - nézzük, Magyarországon mi történne orosz olaj nélkül.
A kormányfő az említett interjúban így fogalmazott:
Az összes, Magyarországon felhasznált kőolaj több mint 60 százaléka csak Oroszországból szerezhető be. Magyarország finomítói erre a típusú olajra vannak kifejlesztve. Ha át akarunk állni valami másfajta olajra, és azt valamilyen eszközzel be tudnánk hozni, még senki nem mondta meg, hogy kéne ezt megoldani, akkor is át kellene építeni a magyarországi finomítókat, ami több évet igénylő munka lenne. Tehát, amit az ukránok kérnek tőlünk, az azt jelenti, hogy Magyarországon a felhasznált olaj 61 százaléka eltűnik, az pedig azt jelenti, hogy nincs üzemanyag Magyarországon.
A kőolajbeszerzéssel kapcsolatban kérdéseket tettünk fel a Mol Nyrt.-nek.
- Mennyi kőolajat szerez be a Mol évente orosz, illetve egyéb forrásból?
- Elméletileg ki lehet-e ezt váltani alternatív forrásból? Milyen típusú olajat, honnan szerezhetne be a Mol?
- Az Adria vezeték kapacitása elegendő lenne-e a százhalombattai, illetve a pozsonyi finomítók ellátására?
- Milyen átalakításra, innovációra lenne szükség ahhoz, hogy a Mol finomítója alkalmas legyen a nem uráli típusú olaj feldolgozására?
- Jelenleg mekkora az árkülönbség hordónként az uráli és az alternatívaként szóba jöhető olaj között?
- Mekkora költséget jelentene a Mol számára, ha át kellene állnia az uráli kőolajról a mediterrán térségből beszerezhető kőolajra?
A még múlt pénteken elküldött kérdéseinkre cikkünk megjelenéséig az olajcég nem válaszolt.
Tőzsdei kisbefektetői körökben úgy tudják, komoly innovációra, beruházásra lenne szükség ahhoz, hogy a Mol százhalombattai finomítóját átállítsák, és az uráli olajon kívül más típusú olajok feldolgozására is alkalmas legyen. Ezért a Mol igazgatósága által javasolt részvényenként 300 forintos, összesen 241 milliárd forintos osztalékfizetési terve helyett szívesebben látnának tartalékolást az állítólag sürgető befektetésre.
Pletser Tamás, az Erste Bank olaj- és gázpiaci elemzője viszont másképpen értékelte lapunknak a helyzetet. A jelenlegi állapot igen előnyös a Mol számára, tekintve, hogy a háború miatt a tankhajókkal való olajszállítás orosz vizeken kockázatos, túlkínálat van az uráli olajból, ezért az északi-tengeri Brent típusú olajhoz képest hordónként 20-30 dollárral olcsóbban tud vásárolni alapanyagot a Mol, és közben világpiaci áron értékesítheti a százhalombattai finomítóban előállított üzemanyagot. Normál körülmények között, békeidőben 2-3 dollár szokott lenni az árkülönbség. Vagyis
a Mol profitálhat a háborús helyzetből, amennyiben olcsóbban jut alapanyaghoz.
Azt azonban nem lehet tudni, hogy meddig marad fenn ez a helyzet. Az alternatív lehetőséggel akkor is foglalkozni kell, ha nem kerül tiltólistára az orosz kőolaj, a háborús állapotokra tekintettel ugyanis nem lehetetlen, hogy a Barátság kőolajvezetéken megszűnik az ellátás, érheti találat, vagy megváltozhat az a furcsa állapot, hogy a háború közepette az agresszor Oroszország fizet azért a megtámadott Ukrajnának, hogy továbbítsa az orosz kőolajat.
Arra a kérdésre, hogy mivel lehetne helyettesíteni az uráli típusú olajat, illetve milyen innovációra lenne szükség a százhalombattai finomítóban, az elemző azt állítja,
bármilyen kőolajat fel tud dolgozni a Mol, nincs szükség nagyberuházásra, drága innovációra a finomítók átalakításához.
Kétségtelen, hogy a Mol számára ideális a közepesen nehéz uráli olaj, sőt még jobb lenne az ennél is nehezebb verzió, de bármilyen olajat fel tud dolgozni, külön infrastruktúra nem kell hozzá. A felhasznált alapanyagtól függően annyi a különbség, hogy más arányban keletkeznek az üzemanyagok, illetve egyéb desztillátumok. A Mol ellátási körzetében a legnagyobb igény a dízel üzemanyagokra van, ez a közepesen nehéz kőolajfajtából állítható elő leggazdaságosabban - magyarázta Pletser Tamás. Nincs tehát szükség átállásra, de az alapanyag ára megemelkedne a mostanihoz képest.
Az elemző az alternatív forrás felkutatását sem látja lehetetlennek, szerinte a mediterrán térségből beszerezhető a kőolaj, az Adria vezetéknek pedig megfelelő a kapacitása ahhoz, hogy a finomítót ellássa alapanyaggal. A Mol beszerzéseinek 64 százaléka orosz kőolaj, Pozsonyban, Százhalombattán és Rijekában üzemelnek finomítói. Az utóbbi kisebb mértékben dolgoz fel orosz olajat, így az elemző becslése szerint idehaza a csoportátlagnál magasabb, 70-80 százalék lehet az orosz olaj aránya.
Ami az osztalékot illeti, Pletser nem tartja túlzott mértékűnek a részvényenként 300 forintos osztalékjavaslatot. Egy cégben nem kell tartogatni azt a pénzt, ami a részvényeseké - utalt arra, hogy a 2020-as év után nem fizetett a Mol a koronavírus-járvány miatt. Sőt, a befektetői bizalom helyreállításához ennél több is kellene Pletser Tamás szerint. Ezzel arra a részvénypakettre utalt, amit a Mol saját részvényeiből adott át az állammal közös alapítványba úgy, hogy a részvényesek ezért nem kaptak kompenzációt. A Mol-Új Európa Alapítványról van szó, amelybe a magyar állam 4,8 százalékos Mol-pakettet, a Mol pedig 5,2 százaléknyi saját részvényt tett be.
Az óvatosabb osztalékpolitikát szorgalmazó befektetők úgy látják, hogy most kiseprik a Molt, és ezt összefüggésbe hozzák azzal, hogy az állam két alapítványt is rászabadított a magyar olajtársaságra. Az eredetileg 25 százalékos állami Mol-részesedésből 10-10 százalékot két alapítványra - a Mathias Corvinus Collegiumra és a Maecenas Universitatis Corvinire - testált, és most úgy fest, hogy 28,4-28,4 milliárd forint osztalékra tarthatnak igényt. Pletser Tamás viszont úgy véli, ez nem a cég kiseprése: a Mol a múlt évben 436 milliárd forint szabad készpénzt termelt, a 241 milliárd forint osztalék nyugodtan kifizethető, ezzel a megtermelt nyereség egy részét fizetnék ki a részvényeseknek. Az viszont kétségtelen: az alapítványok abban érdekeltek, hogy minél nagyobb osztalékhoz jussanak a hozzájuk kiszervezett egykori állami vagyon működtetéséhez és szervezetük fenntartásához.
