Kilenc év után újra győzőtt az önkormányzati választáson Répás József, Kiskunlacháza fideszes polgármestere, aki most a Magyar Hírlapnak adott interjújában országos ügyekről is nyilatkozott, szúrta ki az Index.


Véleményem szerint a politikusok hitele országos szinten a béka feneke alatt van

- mondta a településvezető, aki szerint hiteles politikusok kellenek, akik iránt bizalommal vannak az emberek.

Répás úgy véli, manapság már nem lehet ezt a szakmát a végtelenségig művelni, mert "amint azt az önkormányzati választás is bebizonyította, az emberekben mindig ott van a változtatási igény".

A legfontosabb, hogy ennél az új generációnál - amely mára felnőtt és érdeklődik a politika iránt, amelynek a 2002-es vereség és a 2006-os rendőrterror csupán történelem, amely számára az a természetes, hogy Európa kinyílt előttük, hogy stabil gazdasági jólét van az országban

- közölte a kiskunlacházi polgármester, aki úgy látja, hogy ennek a fiatal generációnak válaszokat kell adni.

Hogy milyen válaszokra gondolt a település vezetője?

Kommunikáció, szlogenek, imázs - ezek azok a dolgok, amiket át kellene dolgozni. Mi azért is tudtunk nyerni, mert a verbális és nyomtatott kommunikációban mertünk újítani. Azt látom - amellett, hogy maximálisan támogatom a kormány családcentrikus intézkedéseit -, hogy a mai tizen-, huszonéves generációt nem nagyon érdekli a csok, többségük még nem akar családot, ők utazni, világot látni akarnak, tanulni szeretnének. Nem a családalapítás az elsődleges életcél, amely leköti őket. Majd harmincéves korukban elgondolkodnak ezen, és ha akkor lesznek még lehetőségek, kihasználják. Ezt a generációt kellene megtalálni, megszólítani

- fogalmazott Répás. A polgármester leszögezte: "muszáj lesz valamit kitalálni, mert ha 2022-ben megismétlődik a 2002-es sokk, onnan nagyon nehéz lesz visszajönni".

Kiemelt kép: Facebook/Répás József


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!