Tiszta a lelkiismeretem, semmiféle törvénytelenséget nem követett el senki. Állunk a nyomozás elé, nézzenek mindennek utána

- így reagált Kovács Sándor, a Fidesz Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei országgyűlési képviselője arra, hogy nyomozás indult, miután barátjának cége néhány év alatt egymilliárd forintnyi közbeszerzést nyert el a térségben.

Kapcsolódó

Nyomozás indult, miután egymilliárd forintnyi közbeszerzést nyert el a fideszes képviselő barátja

Kovács Sándor kormánypárti parlamenti politikus barátja egyben felesége üzlettársa volt egészen a közelmúltig.

Mint megírtuk, a nyírségi tendereken taroló GÉ-65 Mérnökiroda Kft. az elmúlt években összesen 13 közbeszerzést nyert el olyan településeken, amelyek Kovács Sándor választókerületéhez tartoznak. Ráadásul a társaság tulajdonosát, Galambosi Csabát nem csupán baráti szálak fűzik a kormánypárti politikushoz: a közelmúltig egy másik cégben még üzlettársa volt Kovács feleségének. A közös üzleti viszonyukat azonban cikkünk megjelenése után nem sokkal megszüntették.

Erre azt mondta a fideszes politikus:

Már korábban is elmondtam, hogy amúgy is tervben volt, hogy a feleségem megszüntesse a közös üzleti kapcsolatot.

Ugyanakkor arra nem válaszolt, hogy az őt érintő másik nyomozásban keresték-e már a hatóságok. Mint azt megírtuk, Kovács Sándort és családját érintően egy másik eljárás is indult a 24.hu cikke nyomán, amelyben beszámoltunk róla, hogy a Fidesz politikusának családi birtokán 60 millió forint vissza nem térítendő támogatásból létesültek turisztikai beruházások. Habár az összegeket hivatalosan nem az országgyűlési képviselő kapta, a pénzekből mégis az ő telkén épült vendégház, filagória, turisztikai bemutatóház és "csónakszállás". Utóbbi beruházások ügyében a a Nemzeti Adó- és Vámhivatal különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás gyanújával rendelt el nyomozást még tavaly év végén.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!