A baloldalon megtörtént az, amit Gyurcsány Ferenc, a baloldal valódi vezetője régóta eltervezett. Bedarálta az összes pártot az LMP-től a Momentumon át az MSZP-ig


- mondta a lapunkhoz eljuttatott videónyilatkozatában Hollik István.

A Fidesz kommunikációs igazgatója arról beszélt, az összefogás része az a Jobbik is, amely alapító nyilatkozatában elsődleges feladatának nevezte a kommunista utódpárt eltávolítását a hatalomból és még 2017-ben is azt mondták, nem fognak össze egyetlen baloldali párttal sem.

Sőt, tette hozzá Hollik, Jakab Péter pártelnök márciusban is azt mondta, nem fog egy listán szerepelni Gyurcsány Ferenccel.

Most mégis ott van, ami azt jelenti, hogy a Jobbikot megvették. Ők pedig a pénzért és a hatalomért mindenre képesek. A Jobbik megvásárlásával teljessé vált a Gyurcsány-lista, ennek a vezetője pedig Soros György

- tette hozzá.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!