Minden bizonnyal a legtöbben már küldtek rossz helyre üzenetet. Különösen kellemetlen ez, ha - mint Kara Tonin esetében - a címzett az anyja, az üzenet tartalma pedig a nő barátjának szánt felvételei.


Tonin arra hívja fel a figyelmet TikTok-videójában, hogy ne feledkezzünk meg a Google és társai arcfelismerő technológiájáról. Hogy miért? Hol kapcsolódik ez a két dolog? Elmagyarázzuk!

Vagyis Tonin. Azt meséli az egész úgy történt, hogy a Google Fotóban - annak köszönhetően, hogy felismeri a képeken látható arcokat - egy adott ember nevére rákeresve leszűri azokat a képeket, videókat, amelyeken szerepel. Aztán ezeket a felvételeket össze is köti egy albummá, amit meg lehet osztani a családtagokkal. Így Tonin az anyjával megosztotta azokat a képeket, amit fiáról készít, bármikor feltöltődik egy, az anyja is meg tudja nézni.

Atán nem sokkal később úgy döntött, kicsit feldobja a kapcsolatát a barátjával.

Készítettem egy felnőtt tartalmú videót, amelyben elmondhatatlan, istentelen dolgokat csináltam, a Google Fotó pedig felismert egy pici képet a háttérben, a hűtőmön a fiamról.

Amit persze tovább is küldött a rendszer emiatt az anyjának.

@karatonin

#repost #embarassingmykids #embarassingstories #google #googlepics #thecloud #donttellmeimalone #fyp #foryou #foryoupage #stichthis #nsfw #spillthetea

♬ Bongo cha-cha-cha - Remastered - Caterina Valente

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!