A nagyszínpad előtt egy tűt sem lehetett volna leejteni, és a rajongók többsége kívülről fújta szinte az összes világslágert. A hangulatot csak a dalok között bejátszott kisfilmek akasztották meg itt-ott.


Dan Reynolds kilenc éve járt utoljára Magyarországon, ezt többször el is mondta a Szigeten, hozzátéve, mennyire otthon érzi magát a budapesti utcákon, mennyire szereti ennek az országnak a kultúráját és az ételeit. Pedig a kilenc évvel ezelőtti koncertje után sok kritikus fanyalgott, igaz, akkor még kimondottan a fiatalok kedvencének tűnt az Imagine Dragons.

Azóta született egy csomó új sláger, és ők lettek az első rockzenekar, amelynek négy dalát is egymilliárdnál többször streamelték. Az akkori rajongók öregedtek 10 évet, és bőven csatlakoztak új korosztályok is a nevadai zenekar rajongótáborához. Így a Szigeten a pár éves kisgyerekükkel a nyakukban csápoló harmincasok mellett láthatóan a húszas- és a tizenévesek is ugyanolyan jól szórakoztak.

A lányok talán egy fokkal jobban, legalábbis így tűnt, amikor Dan Reynolds kábé a második számnál ledobta magáról az ingét, hogy utána végig félmeztelenül énekeljen a színpad kifutóján, a magasba emelkedő mobilokkal körbevéve.

A tömeg közepén már a koncert előtt fél órával annyian zsúfolódtak össze, hogy egy gombostűt sem lehetett leejteni, többen el is ájultak, nagyobb baj azonban nem történt. Hátrébb is tömött sorokban álltak az emberek, megtöltve az egész teret. Mindez jól mutatja, hogy Billie Eilish mellett az Imagine Dragons volt az idei Sziget legjobban várt fellépője.

Reynolds pedig nem okozott csalódást a rajongóinak, egymás után hozta a legnagyobb slágereit, amikből van bőven. Legalábbis úgy tűnt, szinte minden szám ismerős még azoknak is, akik nem követik napi szinten az Imagine Dragons munkásságát. A Thunder, a Believer, a Follow you, a Bad Liar, a Demons, a Whatever it takes, a Bones, a Sharks mind-mind repertoáron volt. Hogy a Radioactive-ról ne is beszéljünk.

A zenei rész láthatóan magával ragadta a közönséget, még Reynolds érzelmes és őszintének ható összekötőszövegei is a helyükön voltak. A hangulatot időnként csak a bejátszott kisfilmek akasztották meg, amiken delejes hangon a természetről és az életről hallhatott a közönség újabb bölcsességeket. Ez még a tömeg elején talán működhetett valamennyire, hátrébb azonban csak felesleges szünetnek tűnt két sláger között.

Furcsa volt kicsit a rengeteg konfetti is. Ez nem szokatlan, sőt inkább elcsépelt megoldás, az viszont szokatlan volt, hogy vagy 4-5-ször is bevetették különböző számok csúcspontján. Változatosságot csak az óriás lufik hoztak, amikkel aztán jól eljászott a közönség a koncert vége felé.

Ezzel együtt senki sem tűnt elégedetlennek, Reynolds láthatóan odatette magát, és mivel azt mondta, tíz év múlva szívesen jönne újból, könnyen lehet, hogy újrázik még a Szigeten. Az se biztos, hogy tíz évet kell rá várni.

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!