A Forma-1 hivatalos Twitter-fiókján is reklámozta legutóbbi podcastját, amelyben a Ferrari korábbi elnöke, Luca Di Montezemolo volt, aki 2014-ig vezette az olasz istállót. Ebből adódik, hogy Fernando Alonso 2010-es érkezésekor is ő volt az elnök, így aztán adódott a kérdés: miért nem nyert a Ferrarival világbajnokságot?

Montezemolo három érvet hozott fel:

  • a Red Bull megerősödését,
  • a balszerencsét,
  • valamint azt, hogy a spanyol plóta nem állt igazán közel a csapathoz úgy, mint Niki Lauda, vagy Michael Schumacher.

Ha nyert, boldog volt, ha viszont mégsem, arról a csapat tehetett és duzzogott.

- emelte ki az F1 bejegyzése Twitteren.

Onnan érte támadás Fernando Alonsót, ahonnan nem vártuk

A korábbi Ferrari-elnök mondta el, miért nem lett az olaszokkal világbajnok a versenyző.

Csakhogy Alonso igen aktív a közösségi médiában, ezért látta a posztot, sőt hallotta a beszélgetést is és azonnal visszatámadt:

Nem véletlenül, hogy követem ezt az oldalt, ma újra rájöttem, miért. Az elnök nem ezt mondta ezt. Különösen, miután a pontok 80 százalékát megszereztük a csapatnak. Keményen versenyzünk, együtt, teljes szívvel és az utolsó versenyig küzdöttünk a bajnokságért.

- vágott vissza Alonso.

????????????????????????! It had to be a reason not to follow this account until now. Today you remind me again!! President never said that. Specially after scoring 80% of the points for our team. We race hard, together, with all our heart and we fought until last race for championships ✊️

- Fernando Alonso (@alo_oficial) 2019. március 26.

A kétszeres spanyol vb-győztes nem először kritizálja a Forma-1-et, visszavonulásakor is úgy fogalmazott, ez már nem az a verseny, amibe annak idején beleszeretett.

Nyitókép: Andrej ISAKOVIC / AFP


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!