Az összes teszt azt mutatta, hogy kislányként fogja meglátni a napvilágot, ő azonban az orvosok, és az anyja legnagyobb meglepetésére fiú nemi szervekkel jött világra. Bár fiú nevet kapott, és fiúként nevelték, ő sohasem érezte magát annak. Már ötévesen inkább játszott nagynénje retiküljeivel, és anyja rúzsával, mint a játékaival - írja a bostoni Mikey Chanelről a Mirror című brit bulvárlap.


A pubertással újabb furcsaságok érkeztek. Mikey arcán szinte egyáltalán nem nőtt szőr, a csípője és a feneke viszont kiszélesedett, lányos alkata lett. Az iskolában már akkor transzinak csúfolták, amikor neki fogalma sem volt róla, hogy az mit jelent.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Mikey Chanel (@mikeychanel) által megosztott bejegyzés

Mikey tizenhárom évesen rájött, hogy a fiúkhoz vonzódik. Először azt gondolta meleg, később pedig azt, hogy talán transznemű. Aztán tizennyolc éves korában, mivel pisilés és szex után mindig furán érezte magát, orvoshoz fordult. Elvégeztek rajta néhány rutinvizsgálatot és megdöbbentő dologra derült fény.

Mikeyt egy PMDS nevű ritka rendellenességgel diagnosztizálták. Ez azt jelenti, hogy bár férfi külső nemi szervei vannak, belül női szaporító szervei fejlődtek, vagyis tökéletesen működő méhe, petefészkei és petevezetékei is vannak.

Mivel a rendellenesség szinte minden esetben együtt jár a női szaporító szervek korai rákos megbetegedésével, az orvos azt tanácsolta Mikeynek, hogy minél előbb távolíttassa el a méhét a petefészkeit és a petevezetékét. Csakhogy a vizsgálatok során az is kiderült, hogy Mikey férfi szervei meddők.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Mikey Chanel (@mikeychanel) által megosztott bejegyzés

Mikey megértette, hogy ha valaha saját gyereket szeretne, akkor nincs más választása, meg kell próbálnia kihordani egyet, amíg még egészséges a méhe. Mivel mindig is szeretett volna szülővé válni, úgy döntött belevág.

Mikey mesterséges megtermékenyítéssel esett teherbe, de mivel nincs vaginája az eljárás kicsit bonyolultabb volt, mint alapesetben, és szülni is csak császármetszéssel fog tudni. Bár csak 20 százalék esélye volt, nagyon úgy tűnik, hogy sikerült teherbe esnie, a negyedik hónapban járt. Azt mondja, az ő szülei nem igazán voltak mellette gyerekkorában, ezért ő mindent megtesz majd azért, hogy mindig ott legyen, amikor a gyerekének csak szüksége lesz rá.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!