Ferenc pápa levélben mondott köszönetet Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érseknek az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) megszervezéséért.


A levélben, amelyet az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye szerdán juttatott el az MTI-hez, a katolikus egyházfő úgy fogalmazott,

apostoli utamról visszatérve, szívemben őrzöm azokat a nagy pillanatokat, amelyeket Isten népével együtt éltem meg, akik imádságban egybegyűltek a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus lezárására.

Ferenc pápa köszönetet mondott Erdő Péternek a munkájáért, hozzátéve, sokak rejtett és csendes együttműködése - püspököké, papoké és lelkipásztori munkatársaké - lehetővé tette mindenki számára, hogy megújítsa lelkét az eucharisztia színe előtt, amely a szeretet és a hit forrása.

Az egyházfő megköszönte a bíborosnak azt az előrelátást is, amellyel jó megoldásokat javasolt a rendezvény szervezése során jelentkező problémákra és kihívásokra. Végül jelezte, imádkozik Erdő Péterért és a főegyházmegyéért.

A kongresszust szeptember 5. és 12. között tartották Budapesten, a katolikus világesemény záró szentmiséjét Ferenc pápa mutatta be a Hősök terén.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!