Bálint Róbert fábiánsebestyéni képviselő és kocsmatulajdonos kicsit felújította a helyi játszóteret, de akciójának nem örült mindenki. Pedig lesmirglizte és újrafestette a helyi a játékok faelemeit, két köbméter friss homokot szállított oda, összeszedte az emberi és állati ürüléket, szóval ki is takarította a területet, derül ki a Délmagyar riportjából. A szülőktől sok köszönetet kapott, de a polgármester és a többi képviselő felháborodott Bálint Róbert tettén:
![](https://hirekmindenkinek.com/images/133308-347703-1732208409-77040-229733-1534322405-thinkstockphotos-853771116-e1534321196109.jpg)
Minden képviselő elmondta erről a véleményét, ami ugyanaz volt, vagyis hogy bűncselekmény történt a játszótéren, mert nem lett bevizsgáltatva sem a homok, sem a festék…Én már ott bevallottam, hogy én voltam az "elkövető". Megszavazták, hogy feljelentenek, mivel nem kértem engedélyt, hogy az önkormányzat vagyonához nyúljak. Végül ismeretlen tettes ellen tettek feljelentést
- nyilatkozta a képviselő a lapnak.
A Délmagyar a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányságtól megtudta, hogy a Szentesi Rendőrkapitányság szabálysértési eljárás keretében vizsgálja az eset körülményeit.
(kiemelt képünk illusztráció: ThinkStock)