Őrizetbe vettek kedden a németországi Offenbachban három férfit, akiket azzal gyanúsítanak, hogy a magát Iszlám Államnak (IÁ) nevező terrorszervezet híveiként terrorcselekményre készültek. A Hessischer Rundfunk tartományi közszolgálati médiatársaság beszámolója szerint egy 24 éves macedón származású német állampolgárt és egy 21 éves, valamint egy 22 éves török állampolgárt vettek őrizetbe.


A hatóságok gyanúja szerint szélsőséges iszlamista meggyőződésükből indíttatva robbantásos merényletet és lőfegyveres támadást akartak végrehajtani a Rajna-Majna-vidéken, azzal a céllal, hogy a lehető legtöbb ember életét kioltsák.

Terrorelhárító alakulatok bevetésével, csaknem 170 rendőr közreműködésével fogták el őket. A Hessen tartományi bűnügyi hivatal és a frankfurti ügyészség irányításával végzett műveletben lefoglaltak egy sor bizonyítékot, köztük pokolgép előállítására alkalmas anyagokat és szerkezeteket, adathordozókat és írásos dokumentumokat.

A feltételezett iszlamista terrorista csoport vezetője a 24 éves fiatalember, ő foglalkozott a robbanóeszközök előkészítésével, és igyekezett lőfegyvert is szerezni. A gyanúsítottak előzetes letartóztatásáról még kedden dönt az illetékes frankfurti bíróság.

Németországban legutóbb 2016 decemberében történt nagyszabású iszlamista terrortámadás, az elkövető egy elutasított tunéziai menedékkérő volt, aki Berlinben egy karácsonyi vásáron kamionnal belehajtott a tömegbe. A gázolásos merényletben tizenketten meghaltak, csaknem félszázan megsebesültek.

Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Europress/Sebastian Kahnert/dpa-Zentralbild/dpa Picture-Alliance


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!