A Nyíregyházi Törvényszék büntetés-végrehajtási bírája szerdán tartott meghallgatáson Bocskai Péter elítéltet kizárta a két évi börtönbüntetése végrehajtása során alkalmazható feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéből - írta a szon.hu.

Ő az a nyíregyházi háromgyerekes családapa, akinek otthonában "váratlanul" megjelent a 2014-es választási kampányban Orbán Viktor miniszterelnök, hogy elbeszélgessen vendéglátóival. A miniszterelnök Facebook-oldalán ma is elérhető felvételből az nem derült ki, hogy a kormányfő nem akárkihez, hanem a helyi jobboldali önkormányzat által kinevezett városi cégvezető otthonába toppant be.

Bocskai elítélése után csaknem egy évig nem vonult börtönbe megromlott egészségügyi állapotára hivatkozva. Azonban miután lapunk beszámolt róla, hogyan kerüli a börtönt a férfi, a Büntetés-Végrehajtás Országos Parancsnoksága azonnal elfogatóparancsot adott ki Bocskai ellen, akit rögtön el is fogtak és börtönbe vittek.

Elfogatóparancsot adtak ki Orbán vendéglátójára, és bevitték a börtönbe

Csaknem egy éve nem kezdte meg szabadságvesztésének letöltését Bocskai Péter, cikkünk megjelenése után azonban rögtön intézkedett a büntetés-végrehajtás.

Bocskai a meghallgatáson is arra hivatkozott, hogy folyamatos gyógykezelés alatt állt, ám a bíróság a becsatolt orvosi dokumentumok alapján megállapította, hogy az elítélt közvetlen életveszélyes állapotban nem volt, rendszeresen otthonába távozhatott.

Ezek alapján lehetősége volt arra, hogy börtönbüntetését megkezdje. Mivel ennek nem tett eleget, a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéből az elítéltet ki kellett zárni.

A bíróság végzése nem végleges, az elítélt és védője fellebbezést jelentett be ellene - közölte a Nyíregyházi Törvényszék.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!