A 35 éves férfi azt tervezte, hogy feleségül veszi a barátnőjét, de aztán megfojtotta őt pusztán féltékenységből.


A 35 éves John Poulos nevű férfit legalább 35 év börtönre ítélheti a kolumbiai ügyészség, mert megölte barátnőjét, a 21 éves táncosnőt, Valentina Trespalaciost, akinek holttestét egy szemeteskukában találták meg – írta meg a Ladbible.

Az elkövető a tette után egy szomszédos országba, Panamába próbált menekülni, de a repterén sikerült letartóztatnia a rendőrségnek.

Egy Twitter-felhasználó még a múlt év végén tette fel a kérdést, hogy „mi volt a legőrültebb első randitok?”.

A több száz válasz között pedig feltűnt John Poulos is, amint Valentinával szelfizik egy nyaraláson (a kép fent látható).

– reagált a kihívásra Poulos, aki alig több mint egy hónappal később, idén január 22-én megfojtotta és agyonverte Trespalaciost a kolumbiai Bogotában.

Az ügyészek azt állítják, hogy miután Poulos megölte a barátnőjét, a holttestét egy bőröndbe tette, majd egy bérelt Volkswagen autóval elszállította a tetthelyről. A térfigyelő kamerák rögzítették, ahogy a táskát, amelyben Trespalacios holtteste volt, az autóba tette.

Az elvált, háromgyerekes Poulos azt tervezte, hogy feleségül veszi a fiatal lányt, akinek az édesanyja a helyi médiának elmondta, hogy a férfi teljesen jó szándékúnak tűnt, és úgy tervezték, hogy összeházasodnak és együtt élnek majd Kolumbiában.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!