Visszatér a Bambi nevű üdítőital, azonban alacsony cukortartalommal és szintetikus anyagok nélkül - írta meg a Forbes.


A horvátzsidányi ásványvízpalackozóba anno még pénzügyi befektetőként szállt be a Tenning Investment Zrt.-n keresztül a Dorogi család. Főként agrárjellegű tevékenységekkel foglalkoznak, de négy éve Dorogi Éva vezetésével átvették a céget, ami ekkor kapta az Art Water Kft. nevet. 2016-ban indult el 1,5 milliárd forintos befektetéssel a Bambi projekt is. A hibrid gyártósor 840 millió forintos - hitelből és saját forrásból - összeálló beruházással és 380 millió forint európai uniós és hazai támogatással épült.

Az óránkét tízezer palack kapacitású új gyártósor üveges, PET-palackos, újrahasznosított PLA-palackos szénsavas és szénsavmentes italok palackozására is alkalmas.

Rebarbara, narancs- sevillai narancsvirág, gyömbér-boróka, és citrusos citrom ízekkel indulunk, de megvan rá a technológiánk, hogy bármilyen irányba tovább tudjuk a Bambit fejleszteni

- mondta el a lapnak Dorogi Éva, akinek két évbe telt megszerezni a Bambi védjegyét. Terveik szerint a prémium üdítők piacára lépnek be a Bambival, hasonlóan a német Fritz-Kolához, az angol Fentimanshez vagy a lengyel On Lemonhoz.

Mindegyik üdítő természetes alapanyagokból és alacsony cukortartalommal készül, az íz lényegét az üzemükben nyolc napig fermentált gyömbérlé adja. Ehhez képest az eredetileg 1947-ben megjelent narancsos ízesítésű Bambit szintetikus anyagokból gyártották, és a tizenkét százalékos cukortartalmával bőven túlszárnyalta a Coca Colát és a Pepsit is - teszi hozzá a lap.

Kiemelt kép: Getty Images


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!