A közelmúltban alapított Colossal biotudományi vállalat a Harvard Egyetem genetikusaival együttműködve, egy új technológiát alkalmazva támasztaná fel a gyapjas mamutot - írja az AFP. A cég célja az, hogy egy nagy ökoszisztéma-helyreállító projekt keretében a kihalt fajt visszatelepítsék a sarkvidéki tundrára.

Ben Lamm, a Colossal vezérigazgatója és társalapítója szerint az emberiség korábban nem tudta felhasználni a technológiát, hogy kipusztult állatok visszahozásával rekonstruálja az élővilágot, és segítse a Föld gyógyulását. Mint mondta, a megoldással nemcsak a gyapjas mamutot támaszthatják fel, hanem a súlyosan veszélyeztetett fajokon is segíthetnek.

A gyapjas mamut hosszú időn át élt az emberekkel egy helyen, az állatok nagyon fontosak voltak az egykori vadászok számára. Az utolsó példányok nagyjából 4 ezer éve tűntek el. Az évek során a kutatók a jó minőségű maradványok révén igyekeztek szekvenálni a faj DNS-ét.

Science Photo Library - LEONELLO CALVETTI / Getty Images

A Colossal terve az, hogy a mamut DNS-szekvenciáit ázsiai elefántok genomjába ültesse be.

A módszerrel elefánt-mamut hibridek jöhetnek majd létre.

A vállalat szerint a két faj genetikája 99,6 százalékban megegyezik.

George Church, a cég társalapítója és a Harvard Egyetem elismert genetikusa úttörő technológiákkal, például a CRISPR módszerrel próbál visszahozni kihalt fajokat. A szakértő szerint a technológia komoly természetvédelmi és egyéb lehetőségeket teremt.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!