Újabb patinás kitüntetés landolt Karikó Katalinnál, aki ezúttal a feltalálóknak járó, 205 éves amerikai John Scott Award nevű kitüntetésben részesül kutatótársával, Drew Weissmannak közösen. A Szegedi Tudományegyetem az erről szóló közleményben azt írja, hogy a feltalálók különleges díját Karikó Katalin nevében a férje vette át csütörtökön a pennsylvaniai Philadelphiában.


A 2021-es John Scott-díjat azért adományozták Karikó Katalinnak, mert amint az indoklásban írják:

létrehozta a stabil és biztonságos mRNS konstrukciót, ami lehetővé teszi a gén által kiváltott immunválaszt az emberi szervezetben.

A laudáció szerint Karikó kutatótársa, Drew Weissman amerikai orvos "munkásságával jelentősen hozzájárult az mRNS kifejlesztéséhez". Így vált lehetővé "az emberi szervezetben a gén által kiváltott immunválasz". A két tudós kutatási eredményei tehát együtt tették lehetővé az mRNS-alapú, koronavírus elleni vakcinák rekordgyorsaságú kifejlesztését. A kitüntetés indoklása egyértelműen a kutatópáros philadelphiai egyetemi teljesítményét emeli ki.

A 1816-ban alapított John Scott-díjat 1919 óta a Franklin Intézet és Philadelphia városi tanácsa adományozza a feltalálóknak. A jelöltekre egy philadelphiai tagokból álló bizottság tesz javaslatot. A kitüntetést John Scott, egy tizenkilencedik századi Edinburgh-i vegyész hozta létre. A skóciai alapító az amerikai Benjamin Franklin hagyatékának a kezelésével megbízott philadelphiai társaságot arra szólította föl, hogy a támogatásával adományozzon "hasznos találmányokat létrehozó leleményes férfiaknak és nőknek" húsz dollárt meg nem haladó díjat és egy megfelelően feliratozott rézérmet. Az alapításkor a díjazott mindössze egy ökör árát kapta, ma azonban az elismerés a rézérme mellett tízezer dollár pénzjutalommal is jár, ami több mint 3 millió 200 ezer forintot jelent.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!