Ellenzék és kormánypárt egymást vádolja törvénytelenséggel. Korábban a tévé egyik alkalmazottja ismerte el, hogy propagandát sugároztak a választási kampány alatt.


A lengyel kulturális és örökségvédelmi miniszter úgy döntött, hogy felszámolási eljárást indít a közszolgálati média ellen – ezt maga Bartlomiej Sienkiewicz jelentette be szerdán X közösségi felületén.

„Lengyelország elnökének azon döntése kapcsán, hogy felfüggeszti a közmédia finanszírozását, úgy döntöttem, hogy felszámolási eljárást indítok a Lengyel Televízió, a Lengyel Rádió és a PAP hírügynökség korlátolt felelősségű társaságok ellen” – olvasható Sienkiewicz bejegyzésében.

A miniszter szerint a közmédia társaságainak felszámolási eljárás alá helyezése lehetővé teszi azok „szükséges átalakítását”, és elejét veszi az alkalmazottak elbocsátásának, melyre a pénzhiány miatt kerülne sor. Az eljárás bármikor felfüggeszthető – tette hozzá.

Marcin Mastalerek, Andrzej Duda államfő kabinetfőnöke úgy ítélte meg: Sienkiewicz lépése a kormányzó erők „teljes tehetetlenségét bizonyítja, miután nem találtak semmilyen törvényes módszert” a közmédiát működtető társaságok vezetésének leváltására.

A lengyel alkotmánybíróság december közepén előzetes intézkedést adott ki, amelynek értelmében az illetékes miniszternek tartózkodnia kell a közmédiát működtető társaságok felszámolásától. Az intézkedést a testület az ellenzéki Jog és Igazságosság (PiS) párt képviselőinek a közmédiára vonatkozó beadványára reagálva adta ki. Ennek megvitatását a bírói testület január 16-ára tűzte napirendre.

Donald Tusk kormányfő szerda délutáni sajtóértekezletén bejelentette: az államfői vétó miatt kormánya újabb tervezetet készít a médiára vonatkozó kiegészítő költségvetési törvényről, és új médiatörvényt is előkészítenek. A közmédiát a költségvetési tartalékokból fizetik majd, nem pedig államkötvényekből, mint eredetileg tervezték.

Sienkiewicz a múlt héten egy parlamenti határozatra és a kereskedelmi társaságokról szóló törvényre hivatkozva felmentette a lengyel közmédia vezérigazgatóit, és újakat nevezett ki helyettük.

A PAP hírügynökség leváltott vezérigazgatója, Wojciech Surmacz eddig nem írta alá lemondását. Piotr Glinski volt kulturális miniszter kedd este közölte: Surmacz ötszáz külföldi újságíróhoz levelet intézett, melyben leírja, hogy a jelenlegi kormány „törvénytelenül próbálja átvenni a PAP hírügynökséget, terrorizálja a szabad médiát és az újságírókat Lengyelországban”.

Marek Blonski, a Sienkiewicz által kinevezett új vezérigazgató kedd éjjel kiadott nyilatkozatában viszont „újságírók terrorizálásával” vádolta meg a PiS képviselőit, akik hatáskörük keretében végzett ellenőrzés címén rotációs ügyeleteket tartanak a PAP székházában.

A választások után a közmédia egyik vezető riportere úgy fogalmazott: a kommunista időket idéző propagandát sugároztak az akkori ellenzéki, mára kormányra került erők ellen.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!