"Én semmit nem kezdeményeztem. Tegyük világossá: ha nem jön létre a megállapodás, az nem miattam lesz, hanem a holland fickó miatt. Ő az, aki kezdeményezett valamit. Én a status quót védelmezem, ahogy az ma van. (…) Szóval ha megszakadnak a tárgyalások, az miattuk lesz, nem miattam. Nem szeretek ujjal mutogatni, de a holland úr a felelős azért a felfordulásért, amiben most vagyunk" - mondta vasárnap Orbán Viktor a holland miniszterelnökről.


Mark Rutte bűne a magyar miniszterelnök szemében, hogy az EU következő hétéves költségvetéséről szóló vitán két olyan dolgot is határozottan képvisel, ami Orbánnak nem tetszik:

  • egyrészt kevesebb uniós forrás kiosztása mellett lobbizik,
  • másrészt az uniós források kiosztását jogállami garanciákhoz kötné.

Utóbbi ellen már régóta hadakozik Orbán és a Fidesz, általában azzal érvelve, hogy a jogállamiságot nem lehet objektíven meghatározni.

Menczer Tamás a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára most mégis megvillantott pár konkrétumot, hogy szerinte mik mutatják a jogállamiság deficitjét Hollandiában, tovább élezve ezzel a magyar-holland konfliktust.

"Hollandiában tavaly több mint 300 antiszemita incidens történt; egy felmérés szerint az újságírók 60 százaléka kap fenyegetéseket; az utcán lőttek le egy ügyvédet, a közigazgatási bíróság elnöke pedig egy volt balliberális politikus" - mondta az államtitkár az M1-en. Érdekes felsorolás, jogállamról szóló egyetemi kurzusokon, vagy politikai vitákon hasonlók még nem kerültek elő.

Menczer egyébként Magyarország elleni támadásnak tartja az uniós források elosztását és a politikai feltételek összekapcsolását.

Kiemelt kép: MTI/AP/AFP pool/John Thys


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!