2020 és 2021 után ismét Szaúd-Arábia ad otthont a január 14-ig tartó Dakar-ralinak, amelyen több kategória képviselői versenyeznek a világ legnehezebbnek tartott tereprali-viadalán.

Kapcsolódó

Kirúgták a begőzölt NFL-botrányhőst, aki félmeztelenre vetkőzve hagyta ott csapatát

Így ért véget Antonio Brown pályafutása a Tampa Bay Buccaneersben.

Ugyan a verseny már tart, a szervezők csak most hoztak nyilvánosságra egy balesetet, amelyről félő, hogy hamarosan azt is kijelentik, hogy terrortámadás volt.

David Castera versenyigazgató bejelentette, hogy az idei verseny hátralévő részében szigorúbb biztonsági intézkedéseket vezettek be, miután múlt csütörtökön a Sodicars csapatának segélyszállító teherautója motorterében robbanás történt és a jármű kigyulladt.

Az autóban hatan utaztak, egy pilóta, Philippe Boutron súlyos lábsérülést szenvedett.

A 61 éves sportember (aki mellesleg az US Orléans labdarúgóklub elnöke) a kilencedik Dakarján indult volna, így viszont azonnal meg kellett műteni egy dzsiddai katonai kórházban.

Hogy mi okozta a robbanást, nem világos, ugyanakkor a francia külügyminisztérium éberségre szólította fel a Szaúd-Arábiába utazókat.

Nincs kizárva, hogy bűncselekmény történt. Szaúd-Arábiában továbbra is fennáll a terrorveszély. Óvatosságra van szükség a mindennapi életben

- közölte a hivatal.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!