Meglehetősen nagy hülyeségre vállalkozott egy brit férfi egy buliban - fogadásból.

Van az úgy (állítólag), hogy jelentősebb alkoholfogyasztás következtében egyesek olyasmit csinálnak, amit később megbánnak. Így járt John Finnson is, akinek egy házibuliban azt mondta egy másik - szintén nem szomjas - vendég, hogy 50 fontot (19 ezer forint) ad neki, ha lenyel egy kéjgázpatront.

A habszifonhoz is használható patronban található dinitrogén-oxid kisebb mennyiségben belélegezve nevetést, mámort, hallucinációkat okoz, innen a kéjgáz név. Finnsont azonban nem arra vették rá, hogy belélegezze, hanem, hogy lenyelje. Egészben.

Gondolkodás nélkül megtettem. Simán lecsúszott

- idézi a Mirror brit bulvárlap John Finnsont, akit tette után legendának neveztek a bulizók; és ő is élvezte a helyzetet, egészen addig, amíg valaki (egy viszonylag józan vendég) közölte, hogy bele is halhat az attrakcióba.

Végül a 22 éves férfinak hívtak egy Ubert, bement a kórházba. Az orvosok - lévén, hogy még sosem találkoztak hasonló esettel - telefonon konzultáltak az ország legkülönbözőbb pontjain dolgozó doktorokkal, majd egy specialista érkezett, aki közölte:

a palack simán felrobbanhat, ami azzal járhat, hogy a férfi belei kiszakadnak.

Finnsonnal közölték, hogy lehetőleg ne egyen, ne igyon semmit, majd altatás és beavatkozás következett - a kéjgázt tartalmazó patront sikerült kiemelni. Mint kiderült, precedens nélküli volt az eset az országban, korábban csak egy tehénnel fordult elő, hogy véletlenül lenyelt egy habpatront.

Kiemelt kép: Getty (illusztráció)

Fogadni akart a rendőrrel, hogy magasabb a véralkoholszintje a megengedettnél. Nyert

Majd letartóztatták.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!