Szakértők egy csoportja az Apollo-missziók során begyűjtött holdkőzeteket elemezve arra jutott, hogy a Hold jóval idősebb a vártnál - számol be a Space.com. A kutatók szerint az égitest 50 millió évvel a Naprendszer kialakulása után született, tehát a korábban feltételezettnél mintegy 100 millió évvel idősebb.

A legelfogadottabb elmélet szerint a Naprendszer 4,56 milliárd éve jött létre egy óriási por- és gázfelhőből, majd megjelenése után a korai Föld egy Mars nagyságú objektummal ütközött. A becsapódás hatására nagy mennyiségű anyag vált ki, amely idővel összeállt, kialakítva a Holdat.

Az új elemzés szerint az égitest mintegy 4,51 milliárd éve jöhetett létre.

A szakértők a holdkövek három anyagát, a hafniumot, az uránt és a volfrámot elemezték. Ezen elemek sugárzó izotópjai egyfajta kozmikus óraként működnek.

Fotó: iStock

Raúl Fonseca, a Kölni Egyetem munkatársa és a csapat tagja szerint a kőzetek összetétele alapján következtetni lehet arra, hogy miként kapcsolódnak a Hold belsejéhez, illetve ahhoz a magmaóceánhoz, amely az objektum születése után a felszínt alkotta. A friss adatok alapján az égitest mintegy 100 millió évvel idősebb a vártnál.

Kiemelt fotó: iStock


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!