Felmondta a szombathelyi orvosi ügyeleti ellátásról az önkormányzattal kötött szerződést az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) - közölte a vasi megyeszékhely polgármestere szerdán az MTI-vel. Puskás Tivadar (Fidesz-KDNP) elmondta, hogy a szerződés felbontását - a szerződésben szereplő három hónapos határidő betartásával - azért kezdeményezte a szolgálat, mert az önkormányzat 30 millió forinttal csökkentette az ellátás finanszírozására általa beterjesztett költségvetésben szereplő összeget.


A polgármester - aki több évtizeden át mentőorvos, a regionális mentőszervezet vezetője volt - hangsúlyozta, az új ellenzéki többség által végrehajtott pénzmegvonás csökkenti a szombathelyiek biztonságát és csökkentheti az orvosi ügyeleti ellátás eddig megszokott színvonalát.

Nemény András, az Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt-frakció vezetője az MTI-nek azt mondta, ugyanannyi támogatást szavaztak meg, mint amennyi a múlt évi költségvetésben volt, csupán arra a 32 millió forintra kértek volna magyarázatot, amennyivel az OMSZ több pénzt kért a szolgáltatásért, amelyet egyébként helyi háziorvosokkal látnak el.

Hozzátette: az önkormányzat - akkor még fideszes vezetésű - egészségügyi bizottsága is úgy foglalt állást, hogy az OMSZ-szal kötött szerződést felül kell vizsgálni.

Eddig semmiféle választ nem kaptunk a mentőszervezettől a kérdéseinkre, a közgyűlés sem tárgyalt a szerződés esetleges felbontásáról

- mondta. Puskás Tivadar szerint az OMSZ a lehető legolcsóbban, önköltségi áron, nagyfokú szakszerűséggel és a szolgálatra jellemző fegyelmezettséggel szervezte meg az orvosi ügyeletet, amelynek közvetlen ellátása során támaszkodhattak a mentőszolgálat lehetőségeire is. Megjegyezte: a költségek növekedése - például az egészségügyben végrehajtott kötelező béremelések - miatt keletkezett növekvő terheket költségvetési szervként az OMSZ nem vállalhatta magára, ezért érthető a lépése.

Nemény András szerint ha rendelkezésükre bocsátották volna a kért adatokat és abból az derült volna ki, hogy a mentőszolgálat a szombathelyi orvosok bérére fordította az igényelt többletforrást, úgy a többlet igényt is megszavazták volna, ha viszont egy állami szervezet nagy kalapjába folyt be a pénz, nem szeretnének többet fizetni.

Szerinte egyébként Szombathelyen az orvosi ügyelet ugyanúgy megszervezhető az OMSZ bevonása nélkül is, mint az ország más településein, az ellátás pedig - megfogalmazása szerint - nem lesz kevésbé biztonságos, de olcsóbb lehet.

Fotó: 24.hu / Bielik István


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!