Valószínűleg sosem fog kiderülni, mi történhetett egy brit anya-fia párossal, akik olyan rejtélyes módon hunytak el, hogy fél évnyi nyomozás után is csak találgatni tudnak a rendőrök a történtekről - írja a Mirror.

June és Stephen Corfield testét még januárban találták meg a délkelet-angliai Bracknellben lévő otthonukban. A körülmények a legrejtélyesebb krimik és horrorfilmek elemeit hordozzák magukban, azóta sincs igazán magyarázat arra, mi történhetett a lakásban.

A holttesteket január 15-én a lakás nappalijában, a fotelben ülve találták meg.

A 84 éves June hiányos öltözetben volt: egy felső és egy zokni volt rajta. A másik fotelben a vak fia, a 60 éves Stephen ült, ő pólót, zoknit és cipőt viselt, mindkettőjükön jól látszott, hogy már egy ideje halottak.

Körülöttük a földön rádiók és órák voltak elhelyezve, ami azért volt furcsa, mert a lakásban semmilyen elektromos berendezés nem működött, mind áramtalanítva volt. A konyhában semmilyen élelmet nem találtak, csupán tíz doboz tejet és tíz csokitortát. A lakás rendkívül puritán módon volt berendezve, nem volt például sem internet, se telefon, a villanykörték pedig minden villanyból ki voltak csavarva. A nő mellett találtak egy táskát,

hirdetés

amelyben egy cetlire különböző szavak voltak felírva, köztük a következők is: "emlékeztetőt írni a lépcső tetejére arról, hogy ne gyere be".

A szemetesben egy 2019. december 2-i újságot találtak, többek közt ez alapján is úgy vélik, akkor még életben voltak a lakók. A szomszédokkal nem ápoltak közvetlen viszont, ahogyan a család többi tagjával sem, közeli ismerőseik sem igazán voltak.

A rendőrség értetlenül állt az ügy előtt, először gyilkosságra vagy öngyilkosságra gondoltak, ám végül mindkettőt kizárták. A boncolási jegyzőkönyv szerint a 84 éves asszony természetes módon, tüdőgyulladásban és szívelégtelenségben hunyhatott el.

Fiával kapcsolatban azonban csak találgatni lehet, a boncolás ugyanis kimutatott egy kisebb daganatot az agyában, ám a halál körülményeire nem utalt semmilyen konkrét jel.

Az ügyben csütörtökön tartottak meghallgatást a readingi bíróságon, ahol ismertették a nyomozás állását is: a rendőrség kizárta az idegenkezűséget és az öngyilkosságot, a jelenlegi álláspont szerint az édesanya halhatott meg először természetes halállal, a vak férfi pedig vélhetően nem tudta egyedül ellátni magát, és emiatt hunyt el.



hirdetés