Kedden megírtuk, hogy Zugló MSZP-s polgármestere, Horváth Csaba megfenyegette Hadházy Ákost, hogy feljelenti, amennyiben szerdáig nem érkezik tőle bocsánatkérés. A szocialista politikus nemtetszését az váltotta ki, hogy Hadházy egy ingatlanügyet szellőztetett meg a Facebook-oldalán, egészen pontosan azt, hogy Tiborcz István korábbi üzlettársának tervez áron alul eladni a zuglói önkormányzat egy 6300 négyzetméteres telket az Egressy út és az Angol utca sarkán.


Hadházy azt is kifogásolta, hogy a kerület 2018-ban már meghirdette a telket, és most annál az összegnél 100 millióval kevesebbet kérnének érte, noha ezt nem indokolja sem a kerületi ingatlanárak változása, sem a jogszabályi környezet.

Hadházy Ákos később jelezte, áll a feljelentés elébe, szerdán pedig több ellenzéki párt és szervezet is a támogatásáról biztosította a független politikust. A Momentum, a Civilzugló Egyesület és a Magyar Kétfarkú Kutya Párt zuglói delegációja adott ki közös közleményt, amelyben kiállnak Hadházy mellett, kiemelve, hogy megdöbbenve olvasták a polgármester feljelentéssel fenyegető közleményét, melyet az önkormányzat nevében szignált.

Az Egressy út és Angol utca sarkán található telek eladását - jelenlegi formájában - ellenzik a Momentum, a Civilzugló Egyesület, a Kétfarkú Kutyapárt, illetve a Demokratikus Koalíció képviselői is. Tehát a testület jelentős része ellene van, ezért arra kérjük a polgármestert, hogy az önkormányzat nevében ne vádaskodjon

- áll a közleményben, ahogy az is, hogy a környékbeli lakosok is ellenzik a telek beépítését, több mint 1000 tiltakozó aláírást gyűjtöttek már, mivel a területre közparkot szeretnének, nem társasházat.

Felhívjuk a polgármester figyelmét arra is, hogy az ellenzéki összefogás jelszava mögé bújva nem lehet bármit megtenni. Az ellenzék csak akkor tudja leváltani a Fideszt, ha megőrzi morális fölényét, és azokon a helyeken, ahol döntéshozó pozícióban van, nem követi el ugyanazokat a hibákat

- zárul a kiálltvány.

Az ingatlan adásvételének ügyét egyébként kedden tárgyalta volna a zuglói képviselő-testület rendkívüli ülés keretében, ám azt nem lehetett megtartani, mert 21 képviselőből csak 7-en voltak jelen, így határozatképtelen volt. Az ülésen sem az MSZP, sem a Párbeszéd képviselői nem jelentek meg.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!