Kiskorú veszélyeztetése és védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett könnyű testi sértés miatt vádat a A Szikszói Járási Ügyészség egy nővel szemben. Az asszony a két vér szerinti gyermeke mellett, az illetékes kormányhivatal kijelölése alapján, nevelőszülőként gondozott egy szülői felügyelet nélkül maradt ikerpárt, egy öt éves kisfiút és egy kislányt.


A nő 2019 februárjától több mint egy éven át rendszeresen sanyargatta, bántalmazta a speciális nevelési igényű, gondozására bízott kisfiút. A gyermeket vélt vagy valós rossz magaviselete miatt, büntetésként többször a sarokba állította vagy térdepeltette, arcon ütötte, valamint alkalmanként az ételt is megvonta tőle.

Az egyik esetben ököllel olyan erővel arcon ütötte a kisfiút, hogy a gyermek nyolc napon belül gyógyuló zúzódásos sérüléseket szenvedett. A gyermek sérüléseit az óvónői észlelték, akik tájékoztatták a gyermekvédelmi hatóságot, mely a kisfiú és testvére elhelyezésének azonnali megváltoztatásáról döntött.

Az asszony, mint a kiskorú nevelésére és felügyeletére köteles személy, a gyermek sérelmére elkövetett cselekményeivel ezen feladatából eredő kötelességét súlyosan megszegte és ezzel a kiskorú testi, erkölcsi és érzelmi fejlődését veszélyeztette.

A járási ügyészség végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett börtönt kért a büntetlen előéletű nőre. Az ügyészség indítványozta továbbá, hogy a bíróság tiltsa el a nőt bármely olyan foglalkozás gyakorlásától vagy egyéb tevékenységtől, amelynek keretében tizennyolcadik életévét be nem töltött személy nevelését, felügyeletét, gondozását, gyógykezelését végzi, illetve ilyen személlyel egyéb hatalmi vagy befolyási viszonyban áll.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!