Vádat emelt a Salgótarjáni Járási Ügyészség egy 20 éves salgótarjáni férfivel szemben, aki hónapokon át zaklatott egy interneten megismert kiskorú lányt és szüleit is.


A Somogy Megyei Főügyészség tájékoztatása szerint a férfi és a 17 éves lány tavaly januárban ismerkedett meg a neten. januárjában. Online csevegő alkalmazáson beszélgettek egymással, személyes találkozóra nem került sor.

Egy hónappal később a lány meg akarta szakítani vele a kapcsolatot, azonban ezt a férfi nem fogadta el. Közösségi oldalakon kereste fel a lányt, először a saját személyes profilját használva, majd különböző álneveken új profilokat hozott létre és ezeken keresztül üzent neki.

A trágár hangvételű leveleiben többször életveszélyesen megfenyegette, bántalmazását, szexuális bűncselekmények elkövetését helyezte kilátásba

- írta lapunknak küldött közleményében az ügyészség.

A férfi a lány szüleit is felkereste az álprofilokról: szidalmazta őket, a házaspár és gyermekeik megverésével, "megleckéztetésével", erőszakos cselekmények kilátásba helyezésével, megölésével fenyegette őket. A családban komoly félelmet keltettek ezek az üzenetek. A férfi saját közösségi profilján túl még további 26 álprofilt használt az üzenetküldések során.

Az ügyészség felfüggesztett szabadságvesztést kért a három rendbeli, személy elleni erőszakos vagy közveszélyt okozó cselekménnyel fenyegetve, folytatólagosan elkövetett zaklatás vétségével vádolt férfire.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!