Jóval nagyobb károkat okozott és még jelenleg is okoz a második hullám, mint az előző tavaszi - mondta Metál Zoltán az Országos Taxis Szövetség (OTSZ) elnöke a növekedés.hu-nak. Napközben is jóval kevesebben veszik igénybe a szolgáltatást, hiszen a kávézók, mozik, színházak, múzeumok és azok a közösségi helyek mind-mind zárva vannak, ahol az emberek eddig találkozni tudtak, este nyolc után pedig gyakorlatilag megszűnik a mozgás a kijárási tilalom miatt.


A nagyobb fuvarszervező társaságok 50-60 százalékkal kevesebb fuvart teljesítenek, de vannak olyan szolgáltatók is - így például azok akik csak a nagyobb hotelek kiszolgálására fókuszáltak - akik gyakorlatilag tavasz óta munkanélküliek

- nyilatkozta a portálnak Metál Zoltán, akinek becslése szerint a tavalyi közel hétezer taxi-engedély körülbelül a felére csökkenhetett Budapesten, de természetesen vidéken sem jobb a helyzet.

Az OTSZ gyors és célzott mentőcsomagot vár a kormánytól. Az elmúlt hetekben több javaslatot fogalmaztak meg és juttattak el a döntéshozók részére, melyek alkalmazásával a mikro- és kisvállalkozók is megtarthatnák a munkahelyeket, hasonlóan más szektoroknál már sikeresen alkalmazott úgynevezett munkahely megtartó intézkedésekkel - mondta Metál Zoltán a növekedés-hu-nak.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!