Egy független környezetvédelmi szervezet, az Instituto do Homem e Meio Ambiente da Amazonia (Imazon) szerint tavaly augusztus óta húsz százalékkal gyorsabban irtják az amazonasi esőerdőt - írja az MTI. A műholdas felvételek alapján a térségben 2 169 négyzetkilométer területű erdő tűnt el augusztustól áprilisig, 2018 azonos időszakában 1 807 négyzetkilométer volt a veszteség.

Fotó: iStock

A szakértők az esőerdők területcsökkenését nagyobbrészt a szabadjára engedett fakivágással és termőföld-kialakítással magyarázzák.

Előfordul, hogy az irtás védett területen és őslakosok rezervátumaiban folyik.

Jair Bolsonaro, a januárban hivatalba lépett új brazil államfő és környezetvédelmi minisztere klímaszkeptikusak. Bolsonaro már beiktatása előtt közölte, hogy kiterjesztik a bányászatot és az nagyüzemi mezőgazdaságot az ország védett területeire is.

Az 1990-ben alapított Imazon az Amazonas esőerdőinek megóvására jött létre. Szakemberei rendszeresen készítenek jelentéseket a térség környezetének állapotáról.

Kiemelt fotó: iStock


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!