Egy állami adatbázis szerint 2021-ben itt mindössze 173 055 forint volt az egy főre jutó nettó belföldi jövedelem. 2020-ra vonatkozóan azonban egészen más összeg látható.


Felcsúton a legalacsonyabb az egy főre jutó nettó belföldi jövedelem - erre jutott a Pénzcentrum az Országos Területfejlesztési és Területrendezési Információs Rendszer statisztikái alapján.

A portál annak járt utána, hogy a jövedelem alapján mekkora különbségek vannak Magyarországon, ezért megvizsgálták az állami információs rendszer település szintű statisztikáit. Ezek alapján arra jutottak, hogy

Az adatok alapján összeállították az ország legszegényebb településének 10-es listáját is - nem kis csavarral a végén. A harmadik a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Cseténye lett, ahol 2021-ben évi 204 893 forint volt az egy lakosra jutó nettó belföldi jövedelem. A második legszegényebbnek a szintén borsodi Tornanádaska lett, 187 773 forinttal.

A Pénzcentrum azonban azt is megjegyzi, hogy 2020-ra vonatkozóan még 1 043 825,4 forintot mutatott az adatbázis. Sőt, a korábbi években negatív jövedelmi értékek is szerepelnek benne. Az esetleges hibával kapcsolatban megkeresték a rendszer üzemeltetőjét is, a cikk megjelenéséig azonban nem kaptak erre magyarázatot.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!