Félbeszakadt a 33. körben az Emilia-Romagna Nagydíj.

A verseny fordulóponthoz ért eddigre, mert elállt az első és egyesével kimentek már a pilóták a bokszutcába kereket cserélni. Ettől még az imolai versenypálya nem száradt még fel és az ideális íven kívül mindenhol nedves maradt az aszfalt. Ezt nyögte Lewis Hamilton, akit elengedtek ugyan, de amint letért az ideális ívről, kipörgött a sóderbe.

Míg a címvédő a kavicsok közül próbálta kiásni magát, csapattársa is pályán kívülre került. Valtteri Bottas ugyanis egy manőver közben összeütközött az őt előzni próbáló George Russell autójával. A baleset végén mindkettejük kocsija ripityára tört, a Williams versenyzője olyan dühös volt, hogy a füstölgő Mercedesben ülő Bottashoz ment leszidni a finn pilótát, aki cserébe beintett neki.

Ezután Fernando Alonso is kicsúszott, bár vissza tudott hajtani a pályára, de ezután a versenybírók piros zászlóval jelezték, hogy szünetet kell elrendelni a futamon. Mivel Nicholas Latifi már a második körben kiesett, a Williams így pont nélkül zárja a versenyt.

Nagyjából félórányi munka után folytatódott a futam, Lewis Hamilton a kilencedik helyről indulva másodikként ért célba a leggyorsabb kört futva.

Kapcsolódó

Hamiltonnak jól jött a piros zászló, de Verstappené lett az Emilia-Romagna Nagydíj

Őrült csúszkálások tarkították az imolai versenyt.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!