Abe Sindzó japán miniszterelnök hétfőn közölte: a kormány szoros együttműködésben az illetékes szervezetekkel mindent elkövet azért, hogy a koronavírus-járvány ne veszélyeztesse a nyári, tokiói olimpiát.

Komoly versenyeket töröltek és költöztettek el a koronavírus miatt

Több eseményt is az országban rendeztek volna a közeljövőben.

A játékokért felelős miniszter, Hasimoto Szeiko azt mondta, a szervezőkben nem merült fel, hogy esetleg töröljék a július 24-én kezdődő eseményt.

Mindenkivel szoros kapcsolatot tartunk, így a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal és az Egészségügyi Világszervezettel is, hogy meghozhassuk a megfelelő intézkedéseket

- fogalmazott Abe a parlament illetékes bizottsága előtt.

A tüdőgyulladást okozó új koronavírus áldozatainak száma hétfőre elérte a 361-et, a járvány gócpontjának számító Kína mellett egyre több ország jelent eseteket. Japán eddig 20 ember megbetegedését jelezte, közülük 17-en jártak Kínában vagy kínaiak.

Kiemelt fotó: Xiao Heyong/Xinhua


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!