Pedig kétharmados többséggel bármikor visszahívható lenne Schadl György. A legutóbbi közgyűlésen ez azonban nem került napirendre.


Szóba sem került a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar december 2-i éves közgyűlésén a Völner-Schadl-ügyként elhíresült korrupciós botrány, és fel sem merült, hogy annak egyik érintettje, a már bő egy éve letartóztatásban lévő Schadl Györgyöt megfosszák elnöki tisztségétől - írja a hvg.hu.

A lap a közgyűlés egyik részvevőjétől tudta meg, hogy napirenden volt a tagdíjemelés és az éves beszámolók.

Schadl papíron jelenleg is hivatalban van, de feladatait Lukács Tamás alelnök végzi. A tanácskozáson fel sem merült az egész kamarát behálózó korrupciós vádak, és Völner Pál egykori igazságügyi államtitkárt is érintő büntetőügy miatt letartóztatott elnök leváltása.

A hvg.hu forrása szerint ez azért furcsa, mert

Lukács Tamás alelnök mellékesen ismertette, hogy a négytagú elnökség képes ellátni az elnöki teendőket, ami így marad 2023-ig, a teljes tisztújításig.

Schadl Györgyöt tavaly november elején fogták el a Liszt Ferenc repülőtéren, amikor a feleségével Dubajba készültek utazni. A végrehajtói kar elnökét többek között hivatali vesztegetéssel gyanúsítják.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!