Meglepő dologra bukkantak az orvosok, amikor egy páciens gyomorfájdalomra panaszkodva érkezett hozzájuk - írja a LadBible. Ahogy a férfi később bevallotta: már fél éve a gyomrában van egy mobiltelefon, de addig túlságosan szégyellt segítséget kérni. Abban reménykedett, hogy az eszköz majd természetes úton távozik a testéből, de helyette egyszerűen csak beszorult. Ez egyben azt is jelentette, hogy az elfogyasztott ételek sem tudtak megfelelő módon keresztül haladni a testén, így már elkerülhetetlenné vált a sebészeti beavatkozás, mert különféle más fertőződések is kialakultak nála.


Az operációra az egyiptomi Aswan University Hospitalban került sor. Az orvosok teljesen lesokkolódtak a felfedezéstől, az intézmény igazgatójának elmondása szerint először találkozott életében először ilyen üggyel. Azóta nincs hír a páciens állapotáról, de vélhetően már minden rendben van vele. Egyelőre az sem derült ki, hogy jutott a gyomrába a mobil.

Bár az egyiptomi kórház dolgozói először láttak ilyet, nem először fordul elő: idén szeptemberben egy koszovói férfi gyomrából operáltak ki minimobilt, mint kiderült, ő korábban rab volt egy börtönben, és így rejtette el az eszközt.

A man who complained of abdominal pains was found to have a mobile phone lodged inside his stomach.

The man turned up to Aswan University Hospital in Egypt and doctors treated him for intestinal and abdominal infections. pic.twitter.com/w8YtvIHeWO

- LADbible (@ladbible) October 18, 2021


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!