Az elmúlt évek egyik legjobban várt meccsét rendezték tegnap magyar idő szerint este 10-kor a szaúdi Rijádban, ahol Anthony Joshuának sikerült visszavágni a júniusban elszenvedett vereségért. Fél évvel ezelőtt nagy meglepetésre a beugró Andy Ruiz kiütötte az addig veretlen britet, aki így elveszítette a világbajnoki öveit.


Joshuán nagy volt a nyomás, mivel az egész pályafutása múlt visszavágón.

Mint kiderült, annyira nem kellett volna izgulnia AJ-nek, mivel amíg hat ő hónapon keresztül keményen edzett és taktikát készített, addig Ruiz élte az életét, vásárolgatott, evett, ivott, szórakozott.

Unalom

A gála fő mérkőzése gyakorlatilag unalomba fulladt, mivel Joshua biztosra ment, így nem akart igazán bokszolni, gyakorlatilag a pontozóknak bunyózott, Ruiz pedig hiába akart, nem igazán tudott, mivel egyszerűen nem volt olyan állapotban, hogy le tudja zárni a folyamatosan menekülő, de rendre remekül közbe szúró brit előtt az utakat. A meccs pontozással dőlt el, a bírák Joshuát hozták ki győztesnek.

A mérkőzésen 66 millió fontot kereső Joshua így visszakapta az öveit, amivel persze nem tudja teljesen elfeledtetni a fél évvel ezelőtti vereséget, de talán ott tudja majd folytatni, ahol abbahagyta.

Joshua az egész Ruiz-sztoriból összességében pozitívan jött ki, mivel bebizonyította, hogy rengeteg tartaléka van még: okos boksszal, játékstílust és taktikát váltva győzte le a mumusát, ez pedig nagy ugródeszka lehet neki a továbbiakban.

Súly

Andy Ruiz a mérkőzés után bevallotta, hogy nem volt megfelelő a felkészülése, sokat szedett fel magára, ez pedig meg is látszott a mozgásán. Ez azért elkeserítő, mert előzetesen arról lehetett hallani, hogy Ruiz végre megfelelő körülmények között, speciális módszerekkel edzhet, hogy a lehető legjobb formában érkezzen a visszavágóra.

A mexikói nem tudta beszorítani Joshuát, aki így rendre körbemozogta. Ruiznak két alkalommal sikerült kibillenteni az ellenfelét, akkor rendesen el is tudta találni, de ez egy 12 menetes harcban édeskevés. A címvédő lábon lassú volt, nem tudta lerövidíteni az ütőtávot, emiatt aztán el sem találta rendesen Joshuát.

Andy Ruiz élete lehetőségét szalasztotta el, és bár 10 millió dollárt kap a vereség után, de valószínűleg ez nem fogja megvigasztalni.

A meccs után a csalódott Ruiz azt nyilatkozta, hogy a harmadik meccsre nagyon össze fogja szedni magát és élete legjobb formájában fog érkezni. A baj ezzel csak az, hogy ezt a csalódástkeltő teljesítményt látva nagy valószínűséggel nem lesz harmadik meccs.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!