Vissza kell fizetnie idősebb Burka Ferencnek azt a kártérítésként felvett húszmillió forintot, amit korábban az államtól kapott. Az emberölés miatt kilenc év fegyházra ítélt férfi azonban az ítélet ellenére sem lehet teljesen boldogtalan. Értesüléseink szerint ugyanis fél éven belül kiengedik a börtönből és nyáron már otthon is lehet.

Dobó Dénes, a Debreceni Törvényszék szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt közölte, hogy a bíróság arra kötelezte az alperest, hogy 15 napon belül fizesse meg a felperesnek, azaz a Magyar Államnak a 20 millió forintot a kamatokkal együtt, valamint 1,1 millió forintos perköltséget. Burkának ezen felül 900 ezer forint meg nem fizetett illetéket is be kell fizetnie.

Ahogy arról korábban beszámoltunk Burka és fia 1999-ben Újszentmargitán úgy megvertek egy férfit, hogy belehalt sérüléseibe. 2002-ben előbb elítélték, majd a három évvel későbbi megismételt eljárásban felmentették őket a vád alól, mert a gyilkosságot nem tudták rájuk bizonyítani. Mivel mind a ketten több, mint kétezer napot töltöttek előzetesben, ezért az apa 20 a fia pedig 25 millió forint kártérítést kapott.

Kapcsolódó

19 évvel a bestiális gyilkosság után megy fegyházba az apa és a fia

Az elkövetők több tízmilliós kártérítést is kaptak, mert a hatóságok nem tudták a gyilkosságot rájuk bizonyítani.

A jogerősen egyszer már felmentett és kártalanított apa és fia 2016-ban megint a bíróságon találta magát. Hatályon kívül helyezték a korábbi jogerős ítéletet, és 2018. szeptember 9-én Burka Ferencet jogerősen 9 év, fiát, ifjabb Burka Ferencet pedig 7 év fegyházra ítélték.

A szóvivő tájékoztatása szerint bíróság nem osztotta az alperes álláspontját, amely szerint csak azokban az esetekben lehet visszakövetelni a büntetőeljárási törvény alapján a kártalanítást, amelyekben per nélkül fizetett az állam a fogvatartottnak, míg, ha korábban perben döntöttek a kártalanításról, a jogerős polgári peres határozat jogerejét előbb le kell rontani perújítással. A bíróság az alperes által előterjesztett elévülési kifogást sem tartotta alaposnak.

Az indoklás szerint ugyanis a kártalanítás visszakövetelésére csak a Debreceni Ítélőtábla 2018. szeptember 13. napján jogerőre emelkedett ítéletével nyílt lehetőség. Az ítélet ellen a kézbesítéstől számított 15 napon belül fellebbezésnek van helye.

Kapcsolódó

Egyre kacifántosabb Burkáék soha véget nem érő ügye

A magyar állam jogalap nélküli gazdagodás címén visszaköveteli idősebb Burka Ferenctől a neki kifizetett 20 millió forint kártérítést. Sándor Zsuzsa nem irigyli az ügyben eljáró bíróságot, amelynek jogerős ítéleteket kell megversenyeztetnie egymással.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!