Szeptember óta nem jelentettek olyan kevés új fertőzöttet Csehországban, mint vasárnapról hétfőre, írja a Reuters.


A cseh egészségügyi minisztérium tájékoztatása szerint az elmúlt 24 órában mindössze 976 új esetet diagnosztizáltak, a hétnapos mozgóátlag pedig négyezer alá csökkent a márciusi tizenkétezres csúcshoz képest.

A közép-európai országban nemrégiben még tombolt a járvány harmadik hulláma, de hétfőn öt hónap kihagyás után az alsósok visszatérhettek az általános iskolákba, az emberek pedig ismét szabadon közlekedhetnek a járások között.

A kormány ugyanakkor óvatos nyitást szeretne, nehogy robbanjon egy újabb hullám, ami ismét odavágna a gazdaságnak.

A 10.7 milliós országban eddig 1,58 millió koronavírus-fertőzöttet azonosítottak és közel 28 ezren haltak meg a betegségben, ami a legrosszabb statisztika lakosságarányosan a világon.

Koronavírus

Rács mögött a bosszúból másokra köhögő újbudai koldus

L. Dezsőt letartóztatták, miután kitépte egy járókelő kezéből a mobilt.

Dániában százezer embert oltanának be egy nap alatt

Légszomj a falun - így érinti a vidéket a Covid-járvány


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!