A zenész Fehér Holló nyerte meg a Farm VIP második évadát, a döntőben Buzás Dorottyával mérkőzött meg, óriási hajrában végül le tudta nyomni a biatlonistát.

Kapcsolódó

Farm VIP: Fehér Holló győzött, Buzás Dorottya második lett

Kammerer Zoltán pedig harmadik.

A győzelemmel még 11 millió forint is az övé lett, plusz még egy millió, ugyanis a játék során gazdagodott utóbbi összeggel egy külön feladatban. Az nlc.hu-nak árulta el, mik a tervei ezzel az összeggel.

Nincs konkrét dolog, amire költenék, inkább csak gyűjtöm. Szeretnék majd később egy lakást és egy autót. A munkám fejlesztésére, a zenekaromra, a stúdiómra fordítok egy kisebb összeget, illetve nézegetem a befektetéseket. Próbálom előteremteni azt, amit annak idején a szüleim nem tudtak.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!