Rékasi Zsigmond egy személyvédelemmel és rendezvények biztosításával foglalkozó céget alapított, ami miatt számos veszélyes szituációba keveredett már. Rendszeresen védtek meg nőket és gyermekeket az éjszakai tömegközlekedési járatokon.


Egyáltalán nem ismeretlen az éjszaka világa Rékasi Zsigmond számára, Rékasi Károly és Détár Enikő gyermeke ugyanis korábban egy személyvédelemmel és rendezvények biztosításával foglalkozó céget alapított, ami miatt számos veszélyes szituációba keveredett - írja a Blikk.

- mesélte Zsigmond a lapnak, aki kezdetben karitatív módon járta az éjszakát a barátaival közösen.

- magyarázta a TV2 Párharc című műsorának szereplője, akinek terveit az édesapja és az édesanyja is támogatta.

"Persze, van veszélye a dolognak, de mi Rékasiból vagyunk, így nincs olyasmi, ami legyőzhetne. Ha pedig egyszer mégis emberemre akadok, majd gratulálok neki" - jelentette ki.

A Párharcban egyetemi szerelmével, Gallai Melittával láthatjuk majd, akivel a forgatások óta már nem alkotnak egy párt.

"A műsor alatt élte virágkorát a kapcsolatunk, de idővel rájöttünk, hogy nem közös az utunk és szakítottunk. Ennek ellenére a tisztelet ugyanúgy megvan köztünk, de már mindketten a saját életünkre koncentrálunk" - mondta Rékasi Zsigmond.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!