Pénteken a gödi képviselő-testület Fidesz-DK-LMP-Jobbik koalíciója megszavazta, hogy induljon fegyelmi eljárás Balogh Csaba momentumos polgármester ellen, valamint tisztségét 30 napra függesszék fel - közölte pénteken a Momentum.

Mint írták, a fegyelmi eljárás elindításának okaként a jogköreiktől megfosztott alpolgármesterek a Szervezési- és Működési Szabályzat megsértését, a beszerzési szabályzat megsértését, valamint a költségvetési rendelet figyelmen kívül hagyását jelölték meg. Az ülésen ezzel kapcsolatban elhangzott, hogy bár a beadvány készítői nem tudnak konkrét szabálysértést megnevezni, a "biztonság kedvéért" szeretnék lefolytatni a vizsgálatot. Ez a vizsgálat az önkormányzatnak 3 millió forintjába fog kerülni. Mivel Balogh úgy vélte, hogy nem erre kellene a város amúgy sem túl sok pénzét költeni, ezért nem szavazta meg a beadványt, de mivel takargatnivalója nincs, az eredményt elfogadta és áll elébe a vizsgálatnak - olvasható a közleményben.

A Momentum közlése szerint a két alpolgármester nem volt hajlandó ilyen vizsgálatnak alávetni magát, tárgyalni sem hagyták a lehetőségét sem, és több alkalommal még a napirendről is levetették a kérdést.

A felfüggesztést Balogh Csaba megvétózta, mert ez véleménye szerint mindenképp sértené Göd város érdekeit - így ezt a határozatot 15 nap múlva tárgyalhatják újra.

Még júniusban írtunk arról, hogy kisebbségbe került Gödön a polgármester, miután az ellenzék kettészakadt, a DK-LMP-Jobbik-tömb pedig a Fidesszel együtt csökkentette Balogh Csaba hatalmát.

A konfliktus lényege, hogy a 12 tagú testületben ugyan 8 fős többsége lett a Momentum, Párbeszéd, DK, LMP és Jobbik alkotta ellenzéki tömbnek a tavaly őszi önkormányzati választás után, az egység pár hónappal később megbomlott. Tavasszal a helyzet odáig fajult, hogy négy ellenzéki képviselő (két DK-s, egy-egy LMP-s és jobbikos) súlyos vádakkal illette a polgármestert. A bírálatok között szerepelt a diktatórikus vezetési stílus, a hivatali visszaélés és a testület megtévesztése, valamint az, hogy a polgármester szívesebben vinné a város ügyeit a Fidesszel, mint a levélírókkal.

Ez utóbbi állítást nemcsak az gyengíti, hogy azóta a kormányoldal a kisváros adóbevételeinek harmadát a megyei önkormányzathoz irányította, hanem az is, ahogy később a "négyek" a szintén négytagú Fidesz-frakcióval összefogva faragták Balogh polgármestert. Ugyan több kísérlet is volt az érintett pártok országos vezetésében, hogy elsimítsák a konfliktust, ez azonban nem vezetett eredményre.

Fideszes segítséggel kiskorúsította az ellenzék a Momentum polgármesterét

Kisebbségbe került Gödön a polgármester, miután az ellenzék kettészakadt, a DK-LMP-Jobbik-tömb pedig a Fidesszel együtt csökkentette Balogh Csaba hatalmát. A kisvárosban a politikai szerepek újraosztása történik, furcsa országos áthallásokkal.

Kiemelt kép: 24.hu/Mohos Márton


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!