Roger Federer még nem döntött arról, hogy pályára lép-e a jövő évi, tokiói olimpián. A svájci teniszsztár a US Openen azt mondta, sok mindentől függ a szereplése, többek között az egészségi állapotától és a családjától, írja az MTI.

A nyári játékok sportági versenyei két héttel a wimbledoni bajnokság után kezdődnek majd Tokióban. A 20-szoros Grand Slam-győztes játékos szerint még túl korai arról beszélni, mi lesz egy év múlva, de bevallotta, hogy a stábjával, a családjával lassan el kell kezdeniük azon gondolkodni, hogy mi legyen a programja jövő nyáron.

Djokovic feladta a US Opent, a közönség kifütyülte

Kiesett a világelső címvédő.

Az egyéni olimpiai aranyérem az egyetlen, amely még hiányzik Federer gyűjteményéből. A 38 éves teniszező négy olimpián vett részt - az első ezek közül a 2000-as sydneyi játékok volt -, 2008-ban párosban arany-, 2012-ben egyesben ezüstérmes lett.

Szükségtelen mondanom, hogy mindegyik olimpia, amelyen ott voltam, nagyon emlékezetes a számomra. Vihettem a svájci zászlót, 2000-ben megismertem a feleségemet, majd aranyat és ezüstöt nyertem

- fogalmazott Federer, aki negyeddöntős New Yorkban.

Nyitókép: Chaz Niell/Getty Images


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!