Mivel az állami kukaholding továbbra is visszatartja a Budapestnek járó pénzt, február közepére 0 forint lesz az FKF számláján - erről tájékoztatta Karácsony Gergely főpolgármestert a fővárosi cég vezetője.


Ezt eredményezi, hogy az állam zsebre teszi minden harmadik budapesti befizetését, amit ők a városuk tisztaságára fordítottak (volna),

írta az erről szóló Facebook-posztjában Karácsony. Mindezt úgy, hogy az FKF-nél decemberben szigorú takarékossági intézkedéseket rendeltek el.

A Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelési Zrt., azaz a kukaholding, az alapítása óta eltelt négy év alatt óriási hiányt termelt, milliárdokkal tartozik, többek között a budapesti szemét begyűjtését végző FKF-nek. A főpolgármester január elején jelentette be, hogy a kukaholding szerint nem érvényes az Orbán Viktor miniszterelnök által is többször megerősített megállapodás a főváros és a kormány között, ezért továbbra sem fizetnek a budapesti önkormányzatnak.

Karácsony már akkor azt mondta, hogy ennek látható következménye van, ezt most meg is erősítette:

fennakadás a szemétszállításban, vagy egy hóesés esetén működési zavarok, mindez az állam miatt.

A főpolgármester hozzátette, hogy az FKF már dolgozik az áthidaló megoldáson. Korábban már azt is felvetette, hogy a főváros egyszerűen kiszállna a kukaholdingból.

Kiemelt kép: 24.hu/Mohos Márton


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!