Fásy Zsüliett volt Osváth Zsolt vendége az 1KANAPÉN30 legújabb adásában. A műsorban szó esett Fásy Ádám 24 éves lányának gyerekkoráról, énekesi karrierjéről, jelenlegi munkájáról és persze a több mint 40 kilós fogyásáról is. Mint mondja, a túlsúlyát a rendszertelen életvitele mellett az okozhatta, hogy mindig is imádott enni, mostanra viszont a mértékletesség híve lett. A mai napig emlékszik bizonyos beszólásokra a súlyát illetően, és bár már tisztában van vele, hogy nem kövér, strandra egyelőre nem vágyik.


Még nem megyek a strandra. Ez még mindig ott van bennem. Még nem állok arra készen, hogy én most kimenjek egy bikiniben sok ember közé

- magyarázta.

Hozzátette, hogy szerinte a fogyás titka az életmódváltásban rejlik, nem a diétában. Emellett elengedhetetlennek tartja az önfegyelmet is, mint mondja, máig vannak időszakok az életében, amikor nagyon keményen fegyelmeznie kell magát evés terén.

Osváth Zsolt a békemenetes megjelenéséről is kérdezte Fásy Zsülietett, aki kijelentette, hogy szimpatizál a Fidesszel, arról viszont nem akart hosszan értekezni, hogy a családja miért a szóban forgó párt mellett tette le a voksát.

Ami a gyerekkori karrierjét illeti, Fásy Ádám lánya maga mögött hagyta az éneklést. Saját vállalkozásában dolgozik, videóvágással foglalkozik. Bár nem jelentené ki, hogy sosem fog visszatérni a színpadra, egyelőre nem tervez ilyesmivel. Ami pedig a jövőjét illeti, tíz éven belül nem bánná, ha már családot alapíthatna, hosszútávú tervei között pedig az is szerepel, hogy egy nap elmélyed a pszichológia tudományában.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!