November 9-én kissebb meglepetésre lemaradt a Fideszhez közel álló roma szervezet, a Lungo Drom favoritnak számító jelöltje, Farkas Félix az Országos Roma Önkormányzat közgyűlése által megszavazott nemzetiségi lista éléről. Azt már a Telex vette észre, hogy néhány hétel a voksolás után az Alkotmánybíróság megsemmisítette a Farkas vereségéről szóló döntést.


Az AB a magyarázat szerint alaptörvény-ellenesnek ítélte az ÖRO nemzetiségi listaállításról hozott közgyűlési döntését, indoklásuk szerint azért, mert a a voksolás két köre között túl rövid idő telt el. Az AB szerint ez olyan mértékben sérti a jogbiztonság követelményét, hogy a listaállítás elrendelését, és a szavazás aktusát deklaráló közgyűlési határozatok, valamint az azok jogszerűségét felülvizsgáló bírósági döntéseket is kénytelen volt megsemmisíteni.

A szavazáskor az Országos Roma Önkormányzat elnöke, Agócs János 21 szavazatot kapott, a Lungo Drom által delegált Farkas Félix - aki az elmúlt nyolc évben az országgyűlés roma nemzetiségi szószólója volt - ezzel szemben csak 18-at. Az eredményt eljárási szabálytalanságokra és jogtalanul leadott voksokra hivatkozva a Lungo Drom már korábban megtámadta a bíróságon, a Fővárosi Törvényszék azonban elutasította a beadványt.

Most viszont az AB döntése értelmében az Országos Roma Önkormányzatnak módosítania kell a működési szabályzatát, majd kellő idő elteltével egy újabb közgyűlésen döntenie kell a 2022-es parlamenti választásokon indítandó nemzetiségi listájáról. Az új voksoláson Farkas Félix ismét rajthoz áll majd, és a várakozások szerint ezúttal be is gyűjti majd a szavazatok többségét.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!