A terrorelhárítást tájékoztatják a védett személy programjáról - közölte a Terrorelhárítási Központ (TEK) a Népszavával annak kapcsán, hogy a Orbán Viktor nemrég fapados repülővel, civilként repült.

A közelmúltban két alkalommal is lefotózták Orbán Viktort, ahogyan a kormányfő látszólag testőrök nélkül, átlagos turistaként vegyül a nép között. Az első felvétel a hvg.hu-n, a második az Indexen jelent meg. A Népszava megkérdezte a TEK-et, hogy az említett két alkalommal is ők gondoskodtak-e a miniszterelnök védelméről.

A lap idézi a TEK válaszát: a jogszabályok szerint a Terrorelhárítási Központ megszervezi és végrehajtja a miniszterelnök állandó védelmét.

  • A védelem kiterjed a miniszterelnök életének, testi épségének megóvására. A védelem a miniszterelnököt a külföldi utazásakor is megilleti.
  • A miniszterelnök védelmének rendjét a TEK határozza meg.
  • A miniszterelnök magánprogramjának időtartamára "meghatározott feltételek fennállása esetén" előzetesen írásban lemondhat a személyvédelem egyes elemeiről, ahogyan a részvételével bonyolított hivatalos programhoz kapcsolódó személyvédelem egyes elemeiről is. Az ugyanakkor nem derült ki, hogy ez a kérdéses esetekben így történt-e.

A Terrorelhárítási Központ hangsúlyozta: a miniszterelnök hivatalos és magánprogramjait nem a TEK szervezi, ugyanakkor

a TEK minden esetben tájékoztatást kap a védett személy programjáról. A miniszterelnök védelmével kapcsolatos feladatok végrehajtása minden esetben az aktuális körülmények figyelembevételével történik.

A fapados repülés már csak azért is érdekes, mert a miniszterelnök gyakran veszi igénybe a kormánygépnek használt honvédségi csapatszállítót, illetve milliárdos üzletemberek luxusjet-jeit.

Darabonként 13 milliárd közpénzt tapsolhattak el az Orbánt furikázó luxusrepülőkre

A gépnek honvédelmi képességei nincsenek.

Kiemelt kép: Illyés Tibor/MTI


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!