Még most is hetente egyszer összegyűlnek a Pa-dö-dő másik felének lakásán a közös barátokkal. Az énekesnő azt is elmesélte, hogy egy életmódváltásnak köszönhetően 20 kilót fogyott.


2023 szörnyű év volt Falusi Mariann számára: a népszerű énekes egyazon évben veszítette el édesanyját és alkotótársát – „másik felét” –, Lang Györgyit.

Falusi a Reggeli adásában úgy fogalmazott:

A Pa-Dö-Dő egykori tagja meghatódva mesélt arról, milyen fontos ember volt az életében Györgyi, aki a baráti társaságuk mozgatórugója és összetartó ereje volt.

Könnyeivel küszködve beszélt arról, hogy Györgyi budapesti lakásán a művész tavaly májusi halála óta is rendszeresen összegyűlnek a barátok, és Kulka Jánossal (Lang Györgyi korábbi élettársával) is minden héten egyszer ott ebédelnek.

Falusi Mariann és Lang Györgyi 2010 és 2023 között beszélgetős műsort vezetett minden szerdán a Klubrádióban, és bár ez nagyon hiányzik neki, társa halála után azonban az énekes ezt sem akarta folytatni már.

Mariann – nem minden irónia nélkül – úgy fogalmazott, idén „nyugdíjba megy” annak apropóján, hogy áprilisban tölti be 65. életévét. Bár azt mondta, ideje volna kicsit pihenni, de azt is megjegyezte, hogy ehelyett két, hosszabb távú munkába fog bele.

Arról is mesélt, hogy az egyetlen dolog, ami kikapcsolja, az utazás: pénteken hajnalban például Isztambulba utazik barátnőjével.

Az énekes életmódot is váltott: 20 kilót fogyott. Titka, hogy mindennap megiszik 2 liter vizet és csak 1000 kalóriát fogyaszt el.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!