A koronavírus a megfertőzöttek 80 százalékát enyhe tünetekkel fertőzi meg, a többiek szorulnak kórházi kezelésre, és jelenleg a Nagy-Britanniában felfedezett, gyorsabban terjedő új változat is követi ezt a szabályt, mondta az ATV Startban Falus Ferenc.


A volt országos tiszti főorvos szerint szerencse, hogy a vakcinákra való érzékenysége úgy tűnik megmaradt az új mutációnak.

Az Orbán- kormány teljesítményét arról lehet majd lemérni, hogy januárra mekkora lesz az átoltottság, a hazai számokat össze lehet majd hasonlítani a külföldi adatokkal

- jelentette ki.

Hangsúlyozta, nagyon pozitív, hogy akik megkapták az oltást, azok közül senki még enyhe tünetekről sem számolt be, a védőoltások bármelyikének pedig sokkal kisebb a kockázata, mint a koronavírus miatti megbetegedésnek.

Falus szerint nyár végéig el fog tartani az oltás. Felhívta rá a figyelmet, hogy

akiket beoltottak, azok is képesek megfertőződni és továbbadni a vírust, de nem produkálnak tüneteket. Ezért továbbra is hordani kell a maszkot és tartani az egyéb intézkedéseket.

Falus Ferenc úgy számol, eddig kétmillióan estek át a betegségen, ezért további 3 millió embert kell beoltani.

Koronavírus - Még több hír a témában

Dawkins: Nobel-díjat Karikó Katalinnak

Karikó Katalin dolgozta ki a mostani koronavírus-vakcinák alapját, az úgynevezett hírvivő RNS-t.

Eddig nem tapasztaltak különösebb oltás utáni reakciót Magyarországon

Izraelben napi 150 ezer embert fognak beoltani


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!