A humorista kétszer is majdnem otthagyta a Veiszer Alindának adott interjút. Szerinte például nem gond, hogy a közmédiában olykor megmondják neki, kit ne hívjon meg a műsorába.


Veiszer Alinda legutóbbi műsorában Fábry Sándor volt a vendég, aki kétszer majdnem otthagyta a beszélgetést - írja a Telex.

Veiszer az interjú nagy részében azt akarta kiszedni Fábryból, hogy mi lett azzal a kritikai éllel, ami a 2010 előtti műsorait jellemezte. Fábry ugyanis nyíltan szimpatizál Orbán Viktorral, a 2010-es kormányváltás után igazolt ál az RTL-től a közmédiához, itt 2011 óta van műsora.

Megkérdezte tőle például, hogy létezik-e olyan, hogy szabad műsorkészítés. Fábry szerint ez egy értelmezhetetlen kategória, de a saját műsorában megvan a szabadság, mert lényegében azt csinál, amit akar.

Ezeket nem tartja súlyos dolognak, mert az RTL-nél is beleszóltak, hogy mi legyen a műsorában, csak ott nem azt mondták meg, kit ne hívjon meg, hanem hogy kit igen, például promóciós okokból.

Veiszer megkérdezte Fábrytól, hogy mi az oka annak, hogy új műsoraiban kevesebb a politika. Fábry először azt válaszolta erre, hogy változott a helyzet, majd amikor a műsorvezető tovább erőltette a kérdést, kijelentette, hogy befejezi a beszélgetést. Szerinte iszapbirkózás, illeve baszakodás arról beszélgetni, hogy mi a szabad, és ő ezt nem szereti. Úgy gondolja, az is a szabadság része, hogy nem kritizálja annyira Orbánt, mint anno Gyurcsány Ferencet.

- válaszolta arra, hogy miért van ez így.

Utána akkor is ott akarta hagyni az interjút, mikor arról kérdezték, hogy mire alapozta az egyik műsorában, hogy a DK állt a tanártüntetések mögött.

- válaszolta. Azt mondta, látja a NER visszáságait, szerinte még jobban, mint mások, de egyszerűen csak szeretne örülni annak, hogy „végre olyasmi van, ami mégiscsak közelebb áll hozzá, mint a kommunisták és utódaik.”

A teljes beszélgetést itt lehet megnézni, de előfizetés szükséges hozzá.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!